Amikor egy szülő még kisgyerek, érezheti azt, hogy nem kapja meg a számára kielégítő gondoskodást, vagy figyelmet, szeretetet. Ez a hiányérzet mély nyomot hagy benne és ezért egész életében próbálja megszerezni azt. Majd később, ha gyereke születik, emlékei által azonnal felismeri a helyzetet és igyekszik megadni gyermekének mindazt, amit ő nem kapott meg, sőt, néha talán kicsivel többet is.
Ez a túlgondoskodás kitart serdülő korig, majd a serdülő, mivel fejlődésének természetes része, hogy érzelmileg leváljon a szüleiről, elkezdi egyre inkább tehernek érezni ezt az állandó gondoskodást, ami persze a szülőben beindíthat olyan érzelmi folyamatokat, ami aktiválja azt a korábbi mintát, hogy vele nem foglalkoztak eleget és ezt a fájdalmat ő nem akarja, hogy a gyermeke is elszenvedje, ez folyamatos ellenérzést kelt benne, ami pedig, mivel ellentétes a serdülő gyerek szükségleteivel, egy folyamatos konfliktus forrása lesz kettejük között.
Majd a serdülő kirepül. Élvezi a szabadságot, családot alapít, majd a gyermeke születésekor hirtelen felbukkan benne az az érzés, amit átélt a saját szüleivel szemben, és megfogadja, ő jobb szülő lesz és megadja azt a teret és szabadságot gyermekének, amit ő nem kapott meg gyerekkorában, sőt, kicsit talán többet is. Ezzel pedig a kör be is zárult.
Vajon mi van a “… sőt, kicsit talán többet is” hátterében?
Legutóbbi kérdések